Utálom...

Utálom, amikor hisztis vagyok. Utálom, amikor felidegesítenek, akkor, amikor hisztis vagyok. Utálom, amikor sok a szövegben a szóismétlés. Utálom, mert most ez pont egy olyan szöveg.
Szóval utálom, mikor felidegesítenek. Idegesítő, mikor már rég abba kellene hagynom a hisztizést, de egyszerűen nem tudom. Utálom, amikor ott van mellettem, és megölelném, meg megcsókolnám, de nem lehet, mert épp haragudnom kell rá. Haragudnom, mert ha már nem tenném, az a megadás jele lenne. Megadnám magam, és az felér a a hibázás beismerésével. Így hát inkább folytatom a sértődöttség megjátszását, holott legbelül iszonyatosan éget a vágy, hogy hosszasan öleljem őt...
Utálom, hogy megsértődöm, mert olyat tett, amit végül is nyugodtan megtehetne. De engem még is zavar. Utálom, hogy zavar. Talán azért zavar, mert úgy érzem, hogy veszélyeztetve van a kapcsolatunk azáltal, ami miatt megsértődtem, és ami miatt most vagy tízszer leírtam az "utálom" szót.Igazából csak kilencszer.
Vagy azért sértődtem meg, mert Neki nem jutott eszébe, hogy ez engem talán zavar? Mikor annyiszor kifejtettem már ezt neki? Vagy túl sokat akarok?
Utálom, mikor megkérdezi, hogy baj van, és én csak annyit válaszolok, hogy nem. Utálom, hogy nem mondom meg akkor rögtön, hanem csak várok, hátha kitalálja magától. De, miért találná ki? Hogy, találná ki..
Egyáltalán mi a bajom?
Persze nem Őt utálom. Őt nem lehet utálni. És nem is akarom. Most csak szeretném megcsókolni. De messze van. Nagyon messze. Utálom, hogy ilyen messze van.
Utálom...