2. emelet

Középiskola, 10/11. osztály.
Egyik osztálytársammal nagyon jóba lettünk. Fanninak hívják. A suliba szinte mindig együtt töltöttük az időt, egymás mellé ültünk órákon, hülyéskedtünk, és úgy éreztem, hogy megbízik bennem. Tényleg úgy éreztem, hogy ő az én másik felem. Azt hiszem január lehetett már, kint nagyon hideg volt, és suliba jövet a buszon döntöttem el, hogy elmondom neki, hogy meleg vagyok. Akkor még titkoltam ezt az énem, és csak egy ember tudta rólam, hogy mi a helyzet. De úgy éreztem, hogy eljött az idő, hogy elmondjam neki. (hab a tortán, hogy ugyan az a srác tetszett nekem is, meg Fanninak is.)
Ültünk bent a terembe, beszélgettünk valami pasi dolgáról, és alig tudtam oda figyelni, mert folyton kattogott az agyam, hogy jaj mindjárt becsöngetnek, nekem addig el kell mondanom neki.
Persze kicsit drámaira vettem a figurát, és szóltam neki, hogy ki kellene menni a folyosóra, mert valami nagyon fontos dologról akartam vele beszélni.
Kimásztunk a folyosóra, neki dőltünk az ablakpárkánynak, még arra is emlékszem, hogy a hülye radiátort tapogattam idegességembe. Persze a Fanni mondta  hogy jaj mondjad már mert már ne bírok várni, de...
ilyenkor azért nehéz volt még egy ekkora kaliberű dolgot elmondani...
Persze azt nem bírtam kimondani, hogy Fanni, meleg vagyok, szóval kerülgettem a dolgot, hogy hááát az a helyzet, hogy...izé...
Na, nem a lányok tetszenek.
Természetesen az elején nem akarta elhinni, és mondta, hogy hehe, jó vicc, jól megtréfáltál most reggel, de nem veszem ezt be, és ezzel ne hülyéskedjek. És amikor már vagy  5 x mondtam neki, hogy de Fanni tényleg meleg vagyok, akkor esett csak le neki. És mi volt az első reakciója? Mikor tényleg elhitte már?
NEVETETT. Elkezdett nevetni. Mindenféle reakciót el tudtam képzelni, de ezt nem. Nevetett.
Mondta, hogy nem azért mosolyog, mert vicces, hanem egyszerűen így vezette le a dolgot.
Hál Istennek pozitívan fogadta a hírt. Aztán folytattam: ...és tudod, hogy ki tetszik nekem a suliból? 
Mosolyogtam, és el is pirultam, így rögtön levágta, hogy nekem is Miki tetszik, mint neki. Na akkor aztán megint elkezdett nevetni, meg mondogatta, hogy: úristen Levi, én meg folyton neked nyávogtam, hogy így szeretnék vele összejönni, meg húú de teszik, húú de jól néz ki... Neked meg folyton ezt kellett hallgatnod..milyen szar érzés lehetett Neked...
Persze megnyugtattam, hogy egyáltalán nem éreztem magam rosszul, mert ő heteró, szal akinek itt esélye van, az te vagy..
Ah, sose fogom elfelejteni ezt a napot.
Lehet azért se, mert azóta teljesen eltávolodtunk egymástól. Ő kiutazott külföldre, és már nem tartjuk a kapcsolatot.
Pedig mennyi mindent éltünk át együtt...jót, rosszat, sírtunk és nevettünk együtt..tényleg ahogy meg van írva.
Ő volt az első legjobb barátom, és lehet hogy az utolsó is. Azóta persze megint vannak hozzám nagyon közel álló személyek, de azt az űrt, ami akkor keletkezett, mikor Fannival "elváltunk", senki se tudja betölteni.
És még mindig remélem, hogy egyszer az életbe megint össze hoz minket a sors, vagy nem is tudom minek hívják, mert nagyon hiányzik. Egyébként a mi kettőnk kapcsolatáról majd szeretnék írni egy külön posztot is, vagy akár többet, mert rengeteg emlékeim vannak róla, amiket szeretnék kiadni magamból, csak ahhoz tényleg rengeteg idő kellene. De megírom. Muszáj.

Nos, ennyi lett volna a második emelet.